Juhász Rokko/CSEHSZLOVÁK BŐRÖND

A kiállítás időtartama: 2026. április 30. – május 30.

Kurátor: Mazán Anikó

Juhász Rokko hatéves, öt kontinenst érintő folyamatművészeti projektje egyetlen
tárgy – egy 1922-es gyártmányú, barna vulkánfíber bőrönd – ontológiai utazása. Az
objektum eredetileg a művész kéméndi nagyapjáé volt, aki a 20. századi közép-
európai sors mementójaként szinte soha nem hagyta el szülőföldjét önszántából. A
projekt alapvetése a kényszerű mozdulatlanság átírása radikális mobilitásba: a
művész a nagyapa „ki nem élt” utazásait teljesíti be, miközben a tárgyat a globális
emlékezet és a kortárs művészeti intervenció eszközévé emeli.

Geopolitikai párhuzamok és a „Glitch”
A bőrönd nem csupán poggyász, hanem egy megszűnt állam, Csehszlovákia
„követe”. Az utazás során a tárgy olyan feszültségpontokon haladt át, mint az indiai-
pakisztáni határ, ahol a Csehszlovák bőrönd jelenléte húsbavágó történelmi
párhuzamot vont az 1945 utáni felvidéki lakosságcsere és az 1947-es indiai partíció
kollektív traumái között. A modern légiközlekedés és bürokrácia útvesztőiben a 100
éves tárgy analóg glitch-ként (rendszerhibaként) működött: méreteivel, súlyával és
anakronisztikus lényével folyamatosan megakasztotta a digitális jelen
gördülékenységét.
 

A sorsára hagyott múlt: Vanuatu
A projekt végpontja az óceániai Vanuatu szigete, a szentként tisztelt Yasur vulkán.
Juhász Rokko itt hajtotta végre a folyamat etikai csúcspontját: tiszteletben tartva a
hely szakralitását, a bőröndöt nem megsemmisítette, hanem a vulkán
peremén „sorsára hagyta”. Ez az aktus az akarat visszavonása; az emlékezet
elengedése egy olyan térben, ahol a személyes történelem visszaolvad a természet
elemi erőibe. A bőrönd ottmaradt a „senki földjén”, kiszolgáltatva a hamunak, a
szélnek és az időnek.
 

Intervenció a galéria terében
A kiállítás helyszíne, az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria pincéje, a projekt
dematerializált záróakkordja. Mivel a fizikai tárgy Vanuatu szigetén maradt, a
kiállítótérben a hiány esztétikája dominál. A látogató a föld alá alászállva nem a
bőröndöt, hanem annak digitális kísértetét találja: egy holofan-illúzió segítségével a
tárgy fénylő szimulákrumként vibrál a térben. A fényképek legitimizálják a
megtehetetlen utat, a hologram pedig megkérdőjelezi a tárgy fizikai szükségességét.
A Csehszlovák bőrönd végül hazatért az Újvári galéria falai közé, de már nem
súlyos teherként, hanem súlytalan, tiszta emlékezetként.