Intervenciók 2020

EVA CISÁROVÁ – MINÁRIKOVÁ (1945)

ÁBÉCÉSKÖNYV, 1998

A faliszőnyegszövés-technika egyéni válfajainak úttörője, Eva Cisárová – Mináriková, a műfajt haptikus és strukturális szövéssel, történelmi textíliák értelmezésével és idézetével gazdagította, valamintreciklált anyagok bevonásával a textilművészetbe. A filcből készült monumentális könyv, egyikefőműveinek. Szerepelt önálló kiállításán az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában (2009).Alkotó gondolkodását, reciklált textil-fragmentumokat értelmező és hétköznapi haszálatra készült anonim textíliák emlékezetét feldolgozó munkamódszerét reprezentálja. A nagyméretű könyv lapjaira –a gyűjteményéből származó különböző textildarabokat aplikált – kézimunkák, szegélyek, minták, monogramok maradványait. Ezáltal egy tűnőfélben levő világ hiteles nyomainak mintakönyvét hozta létre. Az ábécéskönyv, mint az írástudás metaforája – itt a privát történelem krónikájaként és a helyi kulturális emlékezet maradványainak enciklopédiájaként működik – egyúttal ismeretlen nők hétköznapi munkája előtti tisztelgésként.

STANISLAV DIVIŠ (1953)

EMLÉKEZÉS A 90-ES SZPARTAKIÁDRA 15. SZ.R., 2015

Az emblematikus sorozatból származó képben, Stanislav Diviš folytatta saját elmélete: a „tudományos realizmus“ feldolgozását, amelyben a készen talált valóság stratégiáját ironizálta, élénk színhatású festményekben. Az 1990-re tervezett Szpartakiád tornagyakorlatainak sematikus ábrái hatottak rá, melynek megvalósítása a rendszerváltás után, értelmetlenné vált. Évtizedek folyamán, az ábrák értelmezéseiből fokozatosan kikopott az ideológiai tartalom. A képek látványos mértani kompozíciókká váltak. A tornászcsoportok mozgását megjelenítő alapelemek, pedig dimanikus hieroglifákká, melyben az egység totalitárius ünnepének emlékezete már csak metaforikusan, az eredeti ábrákra való utalásban s a szigorúan szervezett szimmetriában él tovább. A ritmikusan felvonuló elemek, bonyolult mintákat alkotnak a raszteren belül. Egyaránt utalnak a hierarchizált rendszerre – valamint a művész kulcsfontosságú témáira: a feledésbe merült tudás és az elhalványuló emlékezet vizsgálatára. A látszólag „problémátlan“ szép festményben, a művészeti, kulturális, szakrális, ideológiai és önéletrajzi jelentéseket rétegzi – összegezve az ország történetét és saját tapasztalatait. A kor karakterét meghatározó ideológiai diktatúrára való emlékezés – ezúttal a történelem kritkus olvasatának partitúrájává válik.

Oppozícióban Funkcionáló Underground-art (O.F.U.), 2018
  
Rónai Péter egyik kulcsfontosságú installációja különböző típusú lábtörlőkre festett egyedi konceptuális akril festményből áll. A művészeti színtér tettrekész kritikusa, a művész és a művészet helyzetéről, a művészeti színtérről, az elméleti diskurzusokról, a mű státuszáról, a művész és teoretikus viszonyáról, az elméletek szerepéről, a művészeti piacról, a maradandóságról, a művészettörténet nagy mítoszairól gondolkodik bennük. Telitalálatba illő nyelvi játékokban megfogalmazott kommentárjaiban, mindent célba vesz, ami a művészetet érinti. Nem véletlenül választotta üzenethordozónak a lábtörlőket – mivel a médium, egyszerűen elsöprőerejű. Világosan és tömören szólva: a művészet olyan mint egy lábtörlő, amelybe mindenki beletörli a lábát... A művészet nagyságaihoz intézett ironikus tisztelgéseihez hűen, a padlóra helyezett ready-made installációt ezúttal a halhatatlan U.F.O.-nautának, a lábtörlő mint antiművészeti médium felfedezőjének, Július Kollernek címezte. A művet a pozsonyi Galéria 19-ben mutatta be (2018), majd az Ernest Zmeták Művészeti Galériának adományozta (2019). Az installáció, a maga teljességében, magába foglalja a képzőművészet szinte minden aspektusát – a-tól z-ig, a magas művészettől – az alacsonyig, a szellemes szondáktól kezdve, az „enciklopedikus“ áttekintést nyújtó nézetekig.

VERONIKA RÓNAIOVÁ (1951)
AFORIZMUS I., 2006

A vérbeli festőnő az elmúlt húsz évben munkásságát vizuális archívumként értelmezi, amelyben a műfaj aktuális kérdéseire is reagál. A kulcsfontosságú Aforizmus I.-et (2006), állásfoglalásnak tekinthetjük a festészet mediális korszakbeli helyzetét érintő vitákban. Egy ars poetikus vallomás, a művészettörténet különböző korszakain áthaladó, gyakran kétségbevont hagyományos műfaj iránt. A festőnő, a festmény mint vizuális műfaj lényegét célozza meg benne – a látástól való függését, melynek folyamán a szem egészben ragadja meg a vásznat, vagy pásztázó tekintetével bejárja azt, majd összegzi a látottakat. A látás aktusát nem helyettesítheti más érzék és bár a szöveg itt jelentésalkotóként lép a képbe – (AMIT A SZEM LÁT, A FÜL NEM HALL) – a „kép az kép“, s ez Veronika Rónaiová számára elsősorban festett képet jelent. A mű a posztduchamp-i festészet apológiája – amely a szemen keresztül az értelemhez szól – egyben elhatárolódik az akkoriban expanzívan fellépő mediális művészettől. A rejtett önéletrajzi mozzanatokat ezúttal a kép „modelljei“ – a festőnő lányai képviselik. A sugdolódzó lányok nagyközelbe hozott arcának részlete – a képbe kódolt titkok átadhatatlanságát teszi láthatóvá.

JÚNIUS

Rudolf Fila (1932 – 2015), Vetélőujj, 1990

A 70-es évek végén kezdett Rudolf Fila felnagyított női testfragmentumokat festeni – Testféleségekcímmel, amelyeket egy erőteljes festői gesztussal kommentált. A figurális festészetet az absztrakcióval,a kutliváltan fegyelmezett előadásmódot, a „destruktív“ spontán kifejezéssel szembesítette bennük – ironikus komentárt folytatva a saját eszközeit vizsgáló médiumelemzés és a téma recepciója révén. AVetélőujj című képe e nyílt sorozat jellegzetes darabja. Rudolf Filának a művészettörténettel és saját műveivel folytatott párbeszéd iránti, valamint a manierista esztétika, az artisztikus gesztusok, a női test frivol erotikája, mint hagyományos „nagy“ téma iránti vonzalma rezonált benne. A kép központi motívuma egy nagyközelbe hozott kéz részlete – egy bizonytalan gesztus – a szerteágazó ujjak „arabeszkje“, az érintés megidézése, amely a test felderíthetetlen territóriumaiban zajlik le. A festmény érzékiségét – a tubusból kinyomott festékpaszták agresszív, strukturális beavatkozásai korrigálják. A„nyers“ pasztózus festéknyomok, követik az ujjak vonalát, ugyanazokkal a színekkel stigmatizálják a kezet, mint amelyek a pointillista festmény alapanyagát alkotják. A „médium saját eszközeivel történő elemzését“ illetve saját művének értelmezését, a festő ironikus címmel írta felül, utalva a kéz erőteljesnagyujjának és a „madarak negyedik mozgó ujjának“ analógiáira – egyben az animális ösztönökre.

ÁPRILIS

BOHDAN HOSTIŇÁK (1968), Lépés az ürességbe, 1997

Bohdan Hostiňák kezdettől fogva festészettel foglalkozik – függetlenül a kor tendenciáitól. A festmény számára kifejezőeszköz, szakmai érdeklődés tárgya, a megismerés formája. A mesterségbelileg tökéletes kivitelezésű olajfestmény technikáját preferálja, az illuzív ábrázolást, mint az intellektuális reflexió formáját, az imagináció és a létről való elmélkedés eszközét. 1997-ben néhány képet festett, a „lépés az ürességbe“ témáját variálva – egy képkivágásszerűen megjelenített idillikus felhős kék égboltot, csupasz faágakkal. Az egyik ág végén, egy rózsaszín kukac egyensúlyoz a „döntő pillanat előtt“. A természetben lejátszódó szokványos jelenetet, a festő az egzisztenciális helyzet metaforájává változtatta át. A mikrokozmosz apró drámáját ábrázolta, egy jelentéktelen eseményt, a „történelem“ időtlen áramlásában – a természet részeként. A kukacok, férgek, lárvák motívuma, mint „a létet és nemlétet összekötő átmeneti forma“ szinonímája végigvonul munkásságán. Ezúttal egy végletes helyzetben örökítette meg. Észrevétlenül eljátszadozott az ellentétekkel: az árkádiai tájjal, ahol a halál leselkedik, a hétköznapi eseménnyel, amely példázattá válik, a látvány szépségével, amely meghaladva a látottakat, gondolkodásra ösztönöz.