PERMANENS INTERVENCIÓK

BUKTA IMRE: ESTE A FALUN, 2020, olaj, vászon, 100×130 cm 

Bukta Imre kulcsfontosságú, szülőfaluját megidéző témáiban, különböző korszakokról tanúskodik a totalitarizmustól kezdve, napjainkig. Finom iróniával jeleníti meg a lepusztult környezetet, a globalizáció „áldásait”, a fokozatosan elnéptelenedő vidéket. A „forrásokhoz” való állandó visszatéréseiben, a közeli közösség helyzetét rögzíti. Ez a festmény 2020 elején, a világjárvány alatt, a kijárási tilalom idején készült. Egy kitalált történetet mutat be, ahol az állatok ellepték az elnéptelenedett utcákat. A tipikus kockaházakkal szegélyezett falusi utca közepén, tehenek fekszenek a tejtócsák mellett, míg a közepén álló tehén, éppen kiengedi tejét. Az életadó folyadéktól megszabaduló állatok jelenete – az emberek kihalása utáni apokaliptikus történeteket idézi fel. A látszólagos esti idill, átvált az ellentétébe – elhagyott tehenek hevernek a földön, lebírva a „felesleges“ teher által – mivel az életüket féltő emberek, megszűntek törődni velük. Az elnéptelenedett utca fölött, vertikális ecsetnyomok súlyos gesztusköde lebeg, a kéményekből izzó füst száll felfelé. A világító tejfoltok nemcsak a „felesleget“, hanem a hiányt is jelzik – utalva a gondoskodás hiányára és a megszakadt kommunikációra, amelynek nyomasztó jelenléte baljós előjelként lebeg a falu felett. A kép 2020-ban szerepelt a Magyar kortárs top 10 művész című kiállításon a balatonfüredi Vaszary Galériában.

Koncepció: Helena Markusková 

ĽUDOVÍT HOLOŠKA: MORAVANY-I ABLAK IV., 2002, olaj, vászon, 57×71 cm

A Moravany-i ablak első változatait (1998), Ľudovít Hološka a Moravany nad Váhom-on zajló szimpózium folyamán készítette, ahol ismételten az analitikus kubizmus térbeli koncepcióját vizsgálta. A városlátkép motívumát – átvitte a monokróm kubista csendéletek ikonográfiai motívumába. Kijelölte az épületek fő formáinak körvonalát és behatárolta azokat az ablak oválisával. Az oválisok körvonalai – a négyzetes vásznon behatárolják a metaforikus ablak látóhatárát. Lehetővé teszik az átlátást, egyúttal egy képzeletbeli transzparens választóvonalat képeznek a kép és a motívum között. A 2002-es későbbi változaton (Moravany-i ablak IV.), a festő egy radikális képkivágást alkalmazott – ahol az ovális ablak motívumát áthelyezte egy ovális formázott vászonra. Maximálisan leegyszerűsítve, perspektivikus rövidülésben vázolta az épületek főbb vonalait – a városlátképet lineáris jelrendszerként ábrázolta a letisztult szürkés-fehér térben. Tisztelgését fejezte ki a genius loci iránt, amely hosszú éveken át inspirálta, a klasszikus modernizmus iránt, amelynek vívmányai a művészettörténet maradandó részét alkotják – egyúttal egy kép-objektet készített – amelyben elgondolkodott a festett kép szerepéről a mediális korszakban.

Koncepció: Helena Markusková

ĽUDOVÍT HOLOŠKA: NATIVITÁS, 1995, olaj, vászon, 80×65 cm

Ez az érzékeny görög ikon-értelmezés, a művész emblematikus művei közé tartozik. A 15. – 16. századi görög ikonok kiállítása hatására készült, amit a Velencei Biennálé (1993) ideje alatt látott. Már tanulmányai folyamán érdeklődött az ikonok iránt. Megragadta jelszerű nyelvük, valamint az „ikonírók” eltérő egyéni stílusa. Később a vizuális emlékezet szerepét vizsgálta, a látottak átalakulását mentális képpé. Az ikonok, mint a szakrális témák szimbolikus ábrázolásai, reduktív nyelvükkel és a transzcendentális tartalmak láthatóvá tételével vonzották.
Ezt a képet a munkásságában beálló radikális fordulat idején festette, amikor a belső megtisztulás, s a lehalkuló színskálájú expresszív festészet felé haladt. A motívum önállósulását és töredékességét hangsúlyozta – az emlékezet szelektív munkáját érzékeltette. A fő témát, Szűz Mária szimbolikus fekvő alakját, ragyogó alapszínekkel – kékkel, pirossal, sárgával jelezte, s feketével hangsúlyozta. A halványszürke gesztikus háttér – az ikonok megkopott aranyozott hátterére emlékeztet. Mária törékeny jelszerű alakja – visszhangként lebeg a végtelen szakrális térben. Kagylóformára emlékeztet – a gyöngyszem – a Megváltó – metaforikus burkára. Ľudovít Hološka a szakrális és a profán határán egyensúlyozva – újszerűen ragadta meg a szakrális témát. A szuggesztíven megfestett éteri szépségű műben, saját tapasztalatain átszűrve ötvözte a különböző művészeti hagyományokat – rendkívüli érzékét a szín-, forma- és rajz iránt, a gesztikus háttér expresszív „rossz festészetével“, az ábrázoló és absztrakt művészet örökségét, a művészet intellektuális és érzelmi oldalát.

Koncepció: Helena Markusková

JOZEF KLISKÝ: K. FEJE, 2007, kő, 58×30×30 cm

Kassák Lajos lírai portréját Jozef Kliský porózus rózsaszín riolitból faragta a Tisztelet Kassáknak³ című kiállításra (2007), amely az avantgárd művész iránti tisztelgés-sorozat záróakkordja volt az érsekújvári Művészeti Galériában. A hagyományos műfajok iránt vonzódó szobrász, Kassák Lajos hőskorszakából (1909 – 1925) származó képmásaiból kiinduló, radikálisan leegyszerűsített szimbolikus portré-típust választotta. A művész jellegzetes vonásait szerves formákra redukálta: arcának profillal átszelt oválisa, áthalad hosszú hajának masszív aszimmetrikus tömegébe – amin a feje nyugszik. Az avantgárd művész emblematikus portréját alkotta meg, amelyben összegezte egyénisége és munkássága esszenciális vonásait: a megalkuvást nem ismerő személyiség fiatalos pátoszát és provokatív újító gesztusát. A szobrászt „kulturális nomádizmusa” jegyében, Kassák Lajos expresszív avantgárd portréi (Spangher Ferenc: Kassák, 1918), de az egyetemes szobrászat klasszikus alkotásai is inspirálták (Constantin Brancusi: Alvó múzsa, 1909), vagy a művész kollázs-önarcképéről (1923 – 1964) származó néger maszk. Egy egyedülálló, a műfaj elemeit szintetizáló portrét alkotott: a személyiség időtlen kifejezését – amely magába foglalja a tisztelet gesztusát

Koncepcia / Koncepció: Helena Markusková