Permanentné INTERVENCIE archív

PINCZEHELYI SÁNDOR: MÁR MEGINT (CSILLAG – UTCAKŐ), 1973 – 2002, akril, vászon.

A magyar művészeti színtér kiemelkedő egyénisége, az 1970-es évek elejétől foglalkozik az identitáskeresés témáival és a totalitárius kor szimbólumainak kritikus értelmezésével. Élettartamukat, átalakulásukat, jelentésük kikopását és kiüresedését vizsgálja, illetve a kollektív emlékezetben való jelenlétüket és körforgásukat. Az ikonikus Csillag–utcakő-vel (1972) keltett figyelmet, ahol  utcakövekből  egy ötágú csillagot rakott ki a fűben. Életre keltette az ideológia szakrális jelképét, áthelyezte a természetbe, fölösleges, elfelejtett, sorsára hagyott tárgyként illetve veszélyes játékként jelenítette meg. Tárggyá változtatta a diktatúra és a hatalmi harcok jelképét – az utcakövekből kialakított csillagot, a „proletariátus fegyverét" (amely az utcán hever). Idegen környezetbe, hozzá nem illő helyre helyezte, kiszorította a történelemformáló folyamatok peremére. Később továbbgondolta a témát: sokszorosította és vörös sziluettel látta el a csillag-utcakövet. Rámutatott az ideológia kiüresedésére. Utalt a puha diktatúra korabeli helyzetre, amikor kifakult a szimbólumok forradalmi tartalma és a pártpropaganda eszközeként éltek tovább. Az ezredforduló elején a Már megint című sorozatban – különböző színű diptichonokban újraértelmezte a motívumot. A fokozott intenzitású zöld változatban, az eredeti csillag-utcakő negatív – fordított képe jelenik meg. A visszatekintést és saját historizálásának folyamatát regisztrálja. Elfelejtett kellékként, kísérteties múltként, a „szebb jövő“ hamis optimizmusát hirdető utópiára való távoli utalásként – a totalitárius rendszert túlélő nosztalgia mementójaként él tovább.

Koncepció / Helena Markusková

RASTISLAV PODOBA: AGRÁR NYUGALOM, 2016, olaj, vászon.

Rastislav Podoba művészeti programja, a valóság vizsgálatán, a megfigyelésen, mint a világ megismerésének és elsajátításának formáján alapszik. Munkásságában újrafogalmazza és átértékeli a hagyományos festészeti műfajokat és módszereket – főleg a tájkép és a realista festészet jelenségét. A kulcsfontosságú Agrár nyugalomban (2016), a megfigyelő szerepében, bevonta a játékba a festőt, akinek látásmódja meghatározza a látvány karakterét. Egy kukoricatábla monumentális képkivágását jelenítette meg perspektivikus rövidülésben, felülnézetből. Ezzel definiálta a távolságtartást, míg a  kukoricaföld expresszíven megfestett, hullámzó pályáival a természet dinamikáját fejezte ki. A profán „mezőgazdasági“ témát, a heroikus táj egzisztenciális töltésével ruházta fel – amely közel áll Anselm Kiefer megsebzett történelmi tájaihoz. Behatolt a természet „enciklopédiájának" egzakt titkaiba –  megtisztítva a témát az ideológiai lerakódásoktól, eredeti szemlélettel, újmódon ábrázolta. A hullámzó kukoricatáblát finom iróniával aranyszínűre – a szakrális festmények hátterének színére festette, az apoteózis és az ikonoklazmus határán mozogva. Megkérdőjelezte az álmos vidéki táj mítoszát, ahol megállt az idő, a látvány nyugtalanító szépségét örökítette meg, érzékeltetve a „vihar előtti“ látszólagos nyugalom pillanatát. A témát festői látomássá változtatta, ahol a valós motívum, absztrakt struktúrába vált át, miközben mindkét kifejezésmód fokozza a megjelenítés intenzitását.

Koncepcia / Koncepció: Helena Markusková

JOZEF SEDLÁK: A FÉNY DEMOKRÁCIÁJÁRÓL I., 1990, kézi festésű fotográfia

A Fény demokráciájáról szóló sorozat a szerző főművei közé tartozik. Itt teljesednek ki a fénnyel és luminográfiával folytatott korai kísérletei. Egy sötét alapon megjelenítette az alapvető mértani elemeket: a kört, háromszöget és négyzetet – kézlenyomatokkal együtt. A sorozat I. díjat nyert az Art of Today c. nemzetközi mail art kiállításon, Budapesten (1990). Kivételességét az is fokozza, hogy kézi festésű fotográfiáról van szó, melynek minden egyes darabja egyedülálló. Az első, egy középpontra komponált kör luminográfiai rajzát rögzíti, közepén egy rozsdás alapra helyezett fordított háromszöggel. A körvonal fehér fényének intenzív kisugárzását, a kör kerületét követő kék szín auratikus remegése hangsúlyozza. A kör ragyogó szabálytalan kontúrjait, jobbról és balról egy kéz sötét sziluettje érinti meg. Az elemek egyensúlyának megjelenítéséről van szó – továbbá a kettő numerikus viszonyának tematizálásáról. Jozef Sedlák az alapvető mértani formák és a kéz archetipális jelképe révén – a fény és árnyék ellentéte által, egy szuggesztív időtlen, az archaikus mélyrétegekbe vezető történetet fogalmazott meg. A  posztmodernizmus kulturális nomádizmusa értelmében – különböző kulturális rétegeket, a múlt és jelen időzónáit kötötte össze – megvizsgálva saját műfajának és a fény „demokráciájának“ – mint egyetemes képzőművészeti eszköznek a teherbírását.

Koncepció: Helena Markusková

GERHES GÁBOR : TÁNCOLÓ PARASZT, 2001, fotográfia  
Egyik kulcsfontosságú művében a művész a magyar államalapítás ezeréves évfordulójának túlexponált ünnepségeire reagált a 2000-es évben. Izsó Miklós Táncoló parasztját (1870), a nemzeti romantika ikonikus szobrát értelmezte. Élő szobor képében ő maga jelenítette meg. Felelevenítette benne a magyar mentalitásra jellemző végletes érzelmeket: a borút és a derűt – a melankolikus páKtoszt és az elsöprő erejű temperamentumot. Egyben rámutatott az önképek sztereotip felfogásának továbbélésére („A magyarok sírva-vigadó nemzet“). A találó performatív önarcképben, átvette a jellegzetes paraszti népvisletet – a széles ujjú inget, gombsoros fekete mellényt, bő gatyát, fekete csizmát és tollas kalapot – és felidézte a pózt. Az ikonikus mű rendkívül szuggesztív értelmezését hozta létre, amely lenyűgöz a gesztusok tökéletes koreográfiájával, a szereppel való azonosulás könnyedségének komolyságával, egyben a nemzeti múlt iránti nosztalgia továbbélésére való ironikus utalással is. A szobor értelmezése Gerhes Gábor transzformációs nomádságának – és szerepjátszó önarcképeinek újabb kiterjedését  jelenti. A nemzeti romantika kultikus művének megidézésével – felhívta a figyelmet a nemzeti identitás koncepciója átértékelésének szükségességére – összhangban a jelen kihívásaival.   
Koncepció: Helena Markusková