„Szentkép"

Radek Brož, Andrea Čepiššáková, Barbora Kožíková-Lichá  
 

Megnyitó: 2023. november 23., csütörtök, 17:00 ó.
Kurátor: Daniela Čarná
A kiálltás megtekinthető: 2023. november 23. – 2024. február 3.

A kiállítás egy sajátos kulturális jelenséggel, a „szentképekkel” foglalkozik. - Egy vallásos kisgrafikáról van szó,
amely elfér egy imakönyvben vagy a pénztárcában. Összefügg a nyilvános vallási megnyilvánulásokkal, mint
például a zarándoklatokkal, hajnali misékkel vagy más vallási ünnepekkel, amelyekből erednek, továbbá
a személyes ájtatosság szférájával, amelyhez elsősorban kötődik. A szentképek, a 14. századi imakönyvek képes
oldalairól származnak, és a kolostori környezetből való elterjedésük, összefüggött a zarándoklatok
elterjedésével és a grafikai technikák fejlődésével, azok egyre könnyebb hozzáférhetőségével. Megközelíthetjük
őket a történelem, a szociológia, a kereszténységtörténet vagy a művészettörténet szemszögéből. Bennünket
azonban, a kortárs művészet perspektívájából érdekelnek, ahol újrafelhasznált műtárgyként vagy ready-
madeként új kontextusokba kerülnek.

A hétköznapi használati tárgyak alkalmazásának kezdeteit megtaláljuk már a kubizmusban vagy a
dadaizmusban. A szentképek szembesítése a popkultúra szimbólumaival, a különböző világok, rétegek és
jelentések áthatása, az 1960-as évek pop art és új realizmus megnyilvánulásaihoz kötődik, hazai környezetben
pedig, főleg Stan Filko munkásságához (A jelenkor oltárai, 1963-ból). E sajátos képtípus egyéni vizuális nyelven
történő átértelmezése megjelenik Rudolf Fila átfestéseiben, Veronika Rónaiová Bernini-interpretációiban, Rembrandt interpretációkban Vladimír Kordošnál, Klára Bočkayová festészeti frottázsaiban, az ú.n. konyhai falvédőkben, Otis Laubert kollázsaiban vagy Dorota Sadovská szentjeinek nyitott sorozatában. A jelenlegi kiállítás, Radek Brož (1967–1996), Andrea Čepiššáková (1973) és Barbora Kožíková-Lichá (1976–2015) szerzői hármasának megnyilvánulásaira koncentrál, akiknek műveiben a „szentképek” személyes és sajátosan egyéni álláspontokat fejeznek ki. Önéletrajzi vonatkozású
személyes élményekből fakadnak, összefüggenek a művészek jelenlegi élethelyzetével és kapcsolataival (A.
Čepiššáková), a kereszténység története iránti érdeklődésükkel (R. Brož), a hit újrafelfedezésével a megélt
betegség révén (B. Kožíková-Lichá), illetve az élet és a lét értelmének alapvető kérdéseire való válaszok
keresésével. Két szerző esetében mindezt fokozza a súlyos betegség révén bekövetkezett korai halál.
Munkásságukat tekintjük a rokonszemléletű poetikával rendelkező, középgenerációhoz tartozó művészek
nemzedéki megnyilvánulásának, akik a hagyományos műfajok lehetőségeit és saját egyéni technikáikat
használják, egyúttal az élet összes területét beépítik munkásságukba.

Mindhárom művész egymástól függetlenül, reagál a „szentképre”, mint a népi ájtatosság hordozójára, amely
utat talált otthonaikba és műtermeikbe. Szabadon, távolságtartással és sajátos humorral értelmezik és
kommentálják őket. A művészethez, az élethez, a hithez – az égi és földi dolgokhoz való személyes
hozzáállásukat fejezik ki. Radek Brožt, műveiben egyaránt inspirálták a hit hagyományos megnyilvánulásai, de a
pop art és Andy Warhol munkássága is; 1989 után megrendezte Prágában a szentképek első kiállítást. Gótikus
sablonok kutatásával foglalkozott, ornamentális- raszteres festményei, első pillantásra Exupéry-szerűen rejtett,
ám mégis jelen lévő, jelentésbeli súlypontjukat alkotó, szentek és zarándokhelyek képeit integrálják. Andrea
Čepiššáková az Ikon című ciklusát személyes vallomásként és a szentek előtti tisztelgésként valósította meg,
intim táblakép- és kollázs sorozatában. Életből merített érzelmes, humoros és költői élményeket jelenített meg.

Ezek naplószerűek, legközelebbi hozzátartozóihoz való kapcsolatait fejezik ki; érzelmes egyéni ikonográfiát és
szimbólum szótárat hozott létre, egyben műtárgy formájában is bemutatva őket. Barbora Kožíková-Lichánál az
alkotás személyes tapasztalatait tükrözte, különösen súlyos betegsége idején, amivel alkotásai révén birkózott
meg és jutott el a megbéküléshez. Festményei faliújságra emlékeztetnek, ahová azt helyezzük el, amit szem
előtt szeretnénk tartani; vagy házi oltárokra (a szobák sarkaiban elhelyezett pravoszláv ikonok Kazimír
Malevicset vagy Vaszilij Kandinszkijt is megihlették). Festményein a szentképek mellett, megtalálhatók a
gyerekkori emlékek, képkivágások, utalások a hétköznapokra, beleértve az élethez tartozó, annak elviselését
megkönnyítő humoros elemeket.

A szentképnek a vallási, kulturális vagy didaktikai jelentőségén kívül, politikai jelentősége is van. – A történelem
különböző korszakaiban a zarándoklatok (és a szentképek, mint azok reprezentációi) a politikai hatalommal
szembeni nyilvános ellenállás egyik szimbólumai voltak. Az újkori történelemből említsük meg a legendás,
1985. július 7-i nemzeti zarándoklatot Velehradba, amely Szt. Metód halálának 1100. évfordulója alkalmából
zajlott. Annak ellenére, hogy az államhatalom igyekezett jelentőségét bagatellizálni és megakadályozni a
tömeges részvételt, az egész Csehszlovákiából mintegy 150-200.000 vettek részt, ezzel az 1989-es eseményeket
megelőzően, a vallásszabadságért folytatott küzdelem egyik szimbólumává vált.

A szentképnek megvan a helye a vidéki házban és a városi értelmiségiek lakásában is. Sok háztartásban és
családi archívumban ma is megtalálhatók ezek a nyaralásról és zarándoklatokról származó emlék- és
kegytárgyak. Szeretteinkre vagy gyermekkorra emlékeztetnek. Mint a gyűjtések gyakori tárgyai, megtalálhatók
a múzeumi gyűjteményekben is – jómagam is mintegy háromszáz vallásos képből álló „családi örökséggel"
rendelkezem, amelyek évek múltán is a hit folytonosságáról, valamint a 20. századi történelmi mozgalmas
eseményeiről tanúskodnak. Bár művészi értékük meglehetősen ingadozó, megvan a varázsuk, amelyet
mindhárom szerző újra felfedezett. Műveikhez egy korabeli versekből származó kívánságot csatolunk: „Hozzon
örömet számodra, e kis ájtatos emlékeztető."

Daniela Čarná

Radek Brož (1967 – 1996, Prága), a prágai Károly Egyetem Pedagógiai Karán tanult cseh nyelvet – és
képzőművészeti nevelést, Prágában működött.

Andrea Čepiššáková (1973, Stará Ľubovňa), kerámiát tanult a Képzőművészeti Főiskolán (doc. Ivica Langerová-
Vidrová), a Hoschule für Angewandte Kunst Bécsben és Mexikóban, Kassán működik.

Barbora Kožíková-Lichá (1976 – 2015, Pozsony), festészetet tanult a pozsonyi Képzőművészeti Akadémián
(prof. Rudolf Sikora), Pozsonyban működött.