DANIEL SZALAI – MENTÁLIS MINTÁK

Időpont: 2024. október 24.  – december 7.

Kurátor: Helena Markusková

Az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galéria, indulása óta figyelemmel kíséri Szalai Dániel (1964) pályafutását. Műveit két önálló kiállításon mutatta be. Első alkalommal a Héber ábécé (1999) pasztell-sorozatot, másodszor pedig egy rajzaiból és röntgenfelvételeket feldolgozó munkáiból álló válogatást (2014). 2002-től kezdve ezzel a szerzői technikával készíti erőteljes egzisztenciális töltéssel rendelkező objektjeit és installációit. A jelenlegi retrospektív kiállítás, a tanuló évekkel kezdődő, s az utóbbi évekkel záruló korszakokat vázolja. Textilművek, rajzok, festmények, objektek, installációk és újabb ökológiai témájú dekollázsai kapnak teret benne. A kiállítás, a szlovák, cseh, magyar és egyetemes kultúrából, a magas- és alkalmazott művészetből, valamint saját pedagógiai tevékenységéből merítő művész munkásságát mutatja be.

       Munkásságában fontos szerepet játszik a többműfajúság: grafikusként, textilművészként, festőként és tanárként szerzett tapasztalatai, továbbá a fajsúlyos témák, a műfaj-elemzés és a nem hagyományos anyagokkal való kísérletezés iránti érdeklődése. Műveiben, a dekorativizmus iránti hajlamai meditatív hangvétellel párosulnak, a kísérletező tendenciák, a hagyományos médiumok artikulálásával, valamint a magas- és az alkalmazott művészet átjárhatóságával.

       A főiskolán tötlött éveket textiltervei és diplomamunkája képviselik, amelyben a jó és a rossz, a  világosság és a sötétség harcát fogalmazta meg, egyben a korabeli eseményekre utalt (Ézsaiás 36, 1990). Korai, elemző korszakát meditatív pasztellrajzok képviselik, ahol az alapelemek kifejező erejét vizsgálta (Jelek, 1996). A Héber ábécé (1996 – 2007) betűit értelmező kulcsfontosságú sorozatában,  az ornamensek spirituális vonásait aktualizálta és formálta át jelentéshordozókká.

       Egyedülálló szerzői technikája révén reciklálta az elhasznált röntgenfelvételeket, bevovnva a kollázs vagy a szövés elemeit. Kibontakoztatta történelmi reflexióit, illetve egyetemes és aktuális témákat dolgozott fel (A Tömeg és egyén, 2019, Nemzedékek, 2019).

      Önálló fejezetet alkotnak az organikus vagy mértani motívumok elemzésén, és a művészettörténeti parafrázisokon alapuló, a posztgeometrikus absztrakcióhoz sorolható festményei. A tudatból felmerülő belső reflexiókat vagy archetipális mentális mintákat fejez ki bennük (A múltat nem találod, 2007, Nagy könyv, 2012).

      Művei között különleges helyet foglalnak el a textilminiatúrák, amelyekben szokatlan anyagokat és textilművészeti technikákat alkalmaz. Kisméretű objektjeiben ökológiai, társadalomkritikai vagy önéletrajzi mondanivalókat érint.

       Újabb dekollázs-sorozatában (2019 - ) a fogyasztói és a nem ökologikus magatartás kritikájával lép fel. Felhasználja az üzlethálózatok reklám szórólapjait. A felsértett szórólaprétegek, szuggesztív, sürgetőerejű ökológiai üzenetekké válnak – a természeti források pazarlásának és a környezet szennyezésének szinonimáivá. Átütőerejű történetük, az értékválságról tanúskodik.

 

Szalai Dániel a pozsonyi Iparművészeti Szakközépiskola reklámgrafika szakán (1979 – 1983) és a prágai Iparművészeti Főiskola Textil művészeti műhelyében tanult (1984 – 1990). 1994-től a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karán – a Művészeti és a művészeti nevelés tanszéken tanít. Érsekújvárban él és alkot.

      1992-től szerepel kiállításokon. Egyéni kiállításai voltak Szlovákiában: (Művészeti Galéria, Érsekújvár, 1999; Zóna – Limes Galéria, Komárom, 2004;  Luminary – ArtMa Galéria, Dunaszerdahely, 2009; Identikit – Ernest Zmeták Művészeti Galéria, Érsekújvár, 2014, predOBRAZ – Tatranská galéria, Poprad, 2018), Iný les, Galéria Pálffy, Pozsony, 2023) Magyarországon (Transplantart – Szerb templom, Balassagyarmat, 2002; Square – Juhász Gyula Galéria, Szeged, 2004; Gebauer Galéria, Pécs, 2007; Rondella Galéria, Esztergom, 2011), Szerbiában (Dva svety – s R. Bielikom, Užice, 2013) és Horvátországban (Galerija Laurus, Lovran, 2022).

      Több csoportos kiállításon (III. Stredoeurópske bienále kresby, Plzeň, 2002; Bienále voľného výtvarného umenia, Výstavná sieň SFVÚ, Pozsony, 2006; International Biennial Pastel Exhibition, Nowy Sacz, 2006; Dialogen 2 – Zoetermeer, 2007; 13. Medzinárodné trienále Tkaniny, Lódź, 2010; Textile Art Of Today, Pozsony, 2015; 2018, 2022; Képek és Pixelek, Budapest, 2016, White Laboratory, Olomouc, 2016, Trinitas, Zlín, Dům umění,2017; Vizualizace nepřítomnosti, Galerie Hollar, Prága, 2024) és szimpóziumon szerepelt (Nemzetközi Festészeti szimpózium Csepel, Budapest, 1997; Nemzetközi Festészeti szimpózium, Dunaszerdahely, 2011; Medzinárodné textilné sympózium V4, Pozsony, 2014).