Dušan Nágel: Kiállítás

Megnyitó: 2024. április 4., csütörtök, 17:00 ó.
Kurátor: Daniela Čarná
A kiállítás megtekinthető: 2024. április 4. – május 11.

Azok a művészek, akik a 20. század 70-80-as éveiben az ú.n. normalizáció idején, egyéni alkotói pályájukat igyekeztek kialakítani anélkül, hogy a korszakkal kompromisszumot kötöttek volna, többnyire a műtermek magányában alkottak. Munkásságukat galérián kívüli környezetben, műtermekben, nemhivatalos vagy félhivatalos kiállításokon mutatták be. Ilyen lakásbeli kiállítások közé tartoztak a Műtárgyak értelmét eltoló pozsonyi bajnokságok is, amelyeket a közelmúltban az érsekújvári Ernest Zmeták Művészeti Galériában (2022) rendezett kiállítás térképezett fel. 1979 és 1986 között Dezider Tóth kezdeményezésére jöttek létre, előre megadott témákra (érintés, fény, mítosz stb.), ahol a művészek egymás műveivel szembesültek. 1982-ben az egyik ilyen találkozóra, amely a Titok témáját dolgozta fel, a korabeli kulturális események aktív résztvevője, Dušan Nágel ružinovi lakásán került sor, aki akkoriban főleg illusztrációval foglalkozott.

Dušan Nágel alkotó tevékenysége, amelyet folyamatosan, ámbár szórványosan az 1980-as évek elejétől folytatott, főleg az 1990-es években került érdeklődése középpontjába. Kisméretű, gyakran szabálytalan alakú művek százaiban kamatoztatta kivételes grafikai technológiai képességeit, egyúttal az anyaggal való merész kísérletezéseit, határainak és lehetőségeinek tesztelését. Dušan Nágel különféle technikákat kombinál műveiben, mint például a ceruzát, színes ceruzát, grafitot, fekete krétát, tust, akvarellt, temperát, akrilt; különböző anyagokat (műanyag, szőrök, gémkapcsok) és eljárásokat használ, köztük a kollázst, perforációt vagy a papír destruálását. Ebben a motívummal és variációival történő játékban megvan a művészi kifejezés kifinomultsága, a művész kivételes színérzéke és a vizuális felület dinamizálása iránti képessége; az hogy utalásként vagy töredékként felkínáljon egy történetet, majd a titok fátylába burkolja azt. Az A4-A2-es formátumú rajzok, festmények, kollázsok és asszamblázsok (méreteiket döntő mértékben meghatározza a panelház és a munkatérség nagysága) olvashatóak naplóként, illetve a szerző meditációinak, világról való elmélkedéseinek eredményeként. Az illusztrációkkal szemben, elsősorban az absztrakció nyelvét használja bennük, ránk bízva az értelmezés szabadságát a „képtájak“ érzékelésében, amelyek lehetővé teszik számunkra a forma, a szín, a fény, a rétegek, a szerkezet, a sűrítés vagy a kiürülés örömeinek felfedezését. Talán ezért nincs címük Dušan Nágel műveinek, csak keletkezésük éve, majd hónapja van feltüntetve (ami Igor Minárik művész munkásságának alapelveire emlékezetet). S ha mégis hiányozna, akkor adhatunk nekik.

Dušan Nágel alkotó munkássága szinte ismeretlen, s a 2011-es pozsonyi Galéria 19-ben rendezett tárlatot leszámítva, soha nem szerepelt kiállításon, archívumában sok olyan alkotás van, amelyet mindmáig kevesen láthattak. Párhuzamot, egyúttal bizonyos mértékben ellentétet alkot illusztrációival, amelyek az illusztráció témájához és tartalmához kötődenek (bár természetesen nem nélkülözik az alkotás szabadságát és ötletességét). Felhasználja az anyagfelületek struktúráit, a trompe l'oeil elveit, amelyek aszociációk sorát idézik fel a szemlélőben, például a plaszticitás vagy az égetett rajz benyomását keltik, amelyek valójában fáradságosan, a perforáció és szaggatás segítségével, az anyag „megsebzésével“ jöttek létre. A történet hiánya azonban Nágel „absztrakt tájain” gyakran csak látszólagos – nemegyszer a politikai vagy társadalmi események kommentárjaiként jönnek létre (1989 előtt és után). A második világháború eseményeire reagálnak, a nyomasztó társadalmi légkör megélésére, annak álértékeire, vagy a világjárvány idején, az elszigeteltség időszakára. Munkáinak visszatérő témája az árnyék motívuma, amelyet egy különös jelenség ihletett. Amikor 1945 augusztusában ledobták az atombombát Hirosimára és Nagaszakira, a hőhullám által elnyelt emberek és tárgyak „eltűntek“ a föld felszínéről, máig is fenmaradt árnyékokat és lenyomatokat hagyva maguk után az épületek falain és a járdákon. Az erős egzisztenciális töltés, az árnyék archetípusának olvasatából ered, amit a pszichológia a tudattalan részeként magyaráz, és annak, amit az ember hajlamos kiszorítani az életéből. Dušan Nágel alkotásai egyrészt játékosak, látványosak, ugyanakkor nem mentesítenek bennünket a gyakran komoly kérdések feltevése alól.

                                                                                                                                           Daniela Čarná

Dušan Nágel (1949, Rimaszombat) a Képzőművészeti Főiskolán tanult Albín Brunovský professzornál. Illusztrációval foglalkozik, bélyegterveket készít, festő és tanár; színészként működött a Radošinai Naiv Színházban. Az 1970-es évek elejétől csaknem száz könyvet illusztrált, köztük Dosztojevszkij, Márquez, Borges, La Fontaine műveit, gyermekirodalmat és Karl May regényeit, Dušan Dušek „udvari“ illusztrátora. Az illusztrálás területén folytatott tevékenységéért több díjat kapott, köztük a Smena Kiadó Díját (1977), szerepelt az Év Legszebb könyve pályázaton (1976, 1977, 1996). Megkapta a Ľudovít Fulla Díjat (2004) és a Daxe Kiadó Díját (2006). Illusztrátori munkássága több galéria gyűjteményében jelen van (Szlovák Nemzeti Galéria, Pozsonyi Városi Képtár, Besztercebányai Közép-Szlovákiai Galéria, Brünni Morva Galéria stb.). Az 1990-es évektől foglalkozott gyerekek alkotó tevékenységével és a pszichikai problémákkal küzdő emberek művészetével (art brut), jelentős nyomot hagyott a művészeti oktatás területén.